Zoom-fáradtság: létező jelenség az online megbeszélések okozta kimerülés

online megbeszélés fáradtság

A home office magával hozta azt is, hogy megbeszéléseink az online térbe kerültek át, amire számos különböző platform áll rendelkezésünkre. Ezek kiváló szolgálatot tettek az egyeztetések lebonyolítása során, ugyanakkor egy Stanfordi kutatás arra jutott, hogy nem várt fáradtságot okoz az online konferenciabeszélgetés. Te is tapasztaltad magadon?

Az online megbeszélések után sokan arra panaszkodnak, hogy fáradtnak érzik magukat, kerülik a szociális helyzeteket, érzelmi kimerültséget tapasztalnak. Stanfordi kutatók arra jutottak, hogy ezek a platformok – természetesen nem csak a Zoom-ról van szó – fárasztóak, de néhány változtatással ez a hatás kiiktatható.

Mi az oka a fáradtságnak?

1. Intenzív és hosszan tartó szemkontaktus

Egy személyes megbeszélésen az ember felváltva néz a beszélőre, jegyzetel, vagy valahova elnéz a helyiségben, míg az online konferenciák során folyamatosan tartjuk a szemkontaktust, ráadásul, a megszokottal ellentétben, egyszerre több arc is néz vissza ránk.

Ennek következménye az is, hogy hallgatóként is a beszélő “energiáját vetjük be”, hiszen miközben meg sem szólalunk, akkor is “néz minket” egyszerre egy egész csapat – míg hagyományos helyzetekben a hallgató egy passzívabb, pihenősebb pozíció.

A nyilvános beszédtől való szorongás valamilyen foka az egyik legelterjedtebb szorongás-fajta, amit tehát ebben a formában az egész megbeszélés alatt, meg nem szólalva is átélünk.

Ráadásul ha nagyobb monitort használunk, az arcok mérete és közelsége is intenzív reakciót vált ki: interperszonális helyzetben akkor kerül valakinek az arca ennyire “bele az arcunkba”, ha intim helyzetben vagyunk, vagy ha veszélyes összetűzésbe kerülünk. A nagy monitoron közel megjelenő sok arc az ilyen helyzetekre adott intenzív reakciónkat stimulálja.

Megoldást jelent erre, ha igyekszünk a monitort távolabb helyezni a megbeszélések során, ezzel helyreállítva egy, a természeteshez sokkal inkább hasonló kommunikációs szituációt.

2. Saját magunkat is folyamatosan látjuk

Az online megbeszélések során saját magunkat is folyamatosan látjuk, ami szintén egy teljesen szokatlan helyzet. Fárasztó, mert a saját megjelenésünkkel kritikusak vagyunk. Ez pedig ahhoz is vezet, hogy csökken az önbizalmunk, ha beszéd közben látjuk saját magunkat.

Ráadásul ezeknek a platformoknak köszönhetően összességében is sokkal többet látjuk magunkat, mint egy átlagos napon – senki nem áll a tükör előtt annyit, mint amennyi időt az online megbeszélések miatt nézi magát. Ennek pedig negatív érzelmi következményei vannak.

Saját képünk eltüntetésére azonban van lehetőségünk ezeken a platformokon, és a kutatók azt javasolják, hogy miután meggyőződtünk róla, hogy rendesen látszunk a képen, tegyük is meg, ne nézzük magunkat a megbeszélés során.

3. Sokkal kevesebbet mozgunk ezen megbeszélések során

Míg a személyes megbeszélések során előfordul, hogy felkelünk, mozgunk – ami már tudományosan bizonyított, hogy jól hat a kognitív folyamatokra -, addig az online megbeszélések során nem hogy felkelni nincs lehetőségünk, de nagyon helyet változtatni sem, hiszen a kamera látótere kicsi.

Ennek megoldásaként a kutatók javasolják, hogy legyen általános norma, hogy az emberek felkelnek az online megbeszélések során is, akár kisétálnak a képből, vagy csak úgy járkálnak egy kicsit, hogy közben képben maradnak, de nem az arcuk látszik feltétlen. Az első pontra visszautalva, ez a többiek számára is kényelmes megoldás lehet.

4. A kognitív terhelés sokkal nagyobb egy videós megbeszélésen

A nonverbális gesztusok nagyon fontos részei a kommunikációnak, ez éppen az egyik előnye a videós felületeknek, hogy látjuk is a másikat, nem csak halljuk, mint telefonon. A laptop képernyőjén keresztül azonban sokkal intenzívebben kell megtennünk ezeket a gesztusokat, hogy átjöjjön a jelentésük, a bólogatásunkat is nagyobb intenzitással kell megtennünk, ami több energiát vesz igénybe. Ha valaki magához ragadná a szót, azt személyesen könnyebben észrevehetővé tudja tenni, míg online ez is több energiát vesz igénybe.

Egyes gesztusok ráadásul nem is ugyanazt jelentik, vagy nem ugyanúgy értelmezzük őket, mint személyes helyzetben. Ha például személyesen valaki félrenéz, az elfogadott, nem tulajdonítunk neki jelentőséget. De ha az online térben kinéz a kamerából, és a figyelmét másra irányítja, akkor a beszélő összezavarodik, hogy a hallgatóság talán már nem is rá figyel – hiszen nem tudja, mi az, amit a másik lát.

Ennek megoldása a szokások átalakításában rejlik, érdemes közösen megegyezni abban, hogy nem igényeljük, hogy mindenki folyamatosan fixáljon bele a kamerába – és ki is kell használni ezt a közös konklúziót, érdemes mindenkinek némi kamera-pihenőt tartani a megbeszélések közben.

A kutatók figyelmeztetnek arra, hogy mindezen hatások miatt nem szabad ellenségesen állni az online megbeszélésekhez, ezek továbbra is egy kiváló lehetőséget nyújtanak. Előrelépés, hogy felismertük, hogy ez a terhelés létezik, és a következő lépés a megoldások megtalálása. Voltunk már ilyen helyzetben korábban, amikor megjelentek az első liftek, az emberek nem tudták, beszállva egymást illik-e nézni, vagy éppen elfordulni javasolt, és a taxi és autó-megosztó szolgáltatások esetén a folyamatosan fenntartott beszélgetés szükséges-e, vagy nem. Ez is egy új helyzet, aminek majd kialakul az etikettje és a szokásrendszere, amivel elérhetjük, hogy ne okozzon ilyen jellegű fáradtságot.

Forrás: news.stanford.edu