Z generáció: most jönnek csak az igazi karrier-építők?

A Z generáció sok szempontból tudatosabb saját karrierje építése során, mint a megelőző korosztályok. Ezt sokan önzésnek hívják, pedig nem erről van szó: egyszerűen csak szem előtt tartják a saját érdekeiket, sőt, ezt helyezik első helyre. Hogyan használhatod ki ezt munkaadóként?

Egy amerikai kutatásból az derül ki, hogy a Z generációs megkérdezettek 76%-a motivált és felelősnek érzi magát karrierje építése szempontjából, 58% hajlandó este és hétvégéken is dolgozni – persze, ha megfizetik az extra energiaráfordítását. Fontos ugyanis számukra a munka és magánélet egyensúlya – de természetesen az anyagi biztonság is előtérben áll: 70%-uk állította, hogy a fizetés döntő szerepet játszik az állás megválasztásánál.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy kizárólag pénzzel leveheted a lábáról. Fontos ugyanis számukra a fejlődés lehetősége: erős bennük a versenyszellem, ami hajtja őket a jobb teljesítmény felé. Megfelelő motivációs rendszer felépítésével cégvezetőként ezt a saját javadra fordíthatod, ha hagyod függetlenül dolgozni, és olyan szituációkat teremtesz, ahol elismerést, megerősítést kap a sikerekért, amit saját munkájával ért el.

A megkérdezettek 42%-a ugyanakkor idővel vállalkozó szeretne lenni, saját vállalkozást építene. Ezt te két módon fordíthatod a javadra. Egyrészt ha megteremted neki azt a terepet, ahol szakértője lehet a szakmájának és felkészülhet arra, hogy saját vállalkozást indítson – akkor alkalmazottként persze elveszíted, de addig minden energiáját abba fogja fektetni, hogy jól csinálja, amit csinál. Másrészt pedig alkalmazottak helyett vállalkozókkal dolgozhatsz, egyre több projektbe vonhatsz be szakértő külsősöket, akiknek csak az elvégzett munkát kell kifizetni – szemben az alkalmazotti struktúrával.

Vezetőként tehát tudatosan építhetsz a Z generáció önérvényesítő személyiségére, ha a megfelelő módon nézed, lehetőséget láthatsz benne.