Elutasítják a 9-től 5-ig klasszikus munkarendet, 10-ből 4-en szeretnék otthagyni a jelenlegi munkájukat két éven belül. De hogyan boldogulnak anyagilag és mi fontos akkor a fiataloknak?
„Nem a munkám határozza meg, hogy ki vagyok. Nem a hatékonyságom mértéke mondja meg, mennyit érek” – mondják a Z generációs fiatalok, akik egyetértenek abban, hogy elfogadják a kevesebb jövedelmet, ha az lehetővé teszi, hogy kilépjenek a hagyományos karrier-útról, a 9-től 5-ig tartó munkarendből.
A Deloitte 2022-es kutatása szerint 10-ből 4 Z generációs fiatal két éven belül tervezi otthagyni a jelenlegi munkahelyét, a milleniumi generációban ez a válaszadók negyedére igaz. Nem arról van szó, hogy álomvilágban élnének, tudják, hogy ez azt jelenti, lényegesen alacsonyabb lesz a jövedelmük.
Elsősorban a rugalmas és szabad alkalmi munkák felé nyitottak, van, aki vendéglátásban dolgozik, mások részmunkaidős munkákat vállalnak el. Tudják, hogy ez azzal jár, nem tudják megteremteni az anyagi függetlenséget és biztonságot, a saját lakás vásárlása, vagy akár egy albérlet megfizetése például elérhetetlen.
Mégis azt mondják, az „álommunka” kifejezés csak arra jó, hogy bedarálja őket a kapitalista gépezetbe. Mert mire használjuk ezt a szót? Egy olyan pozícióra, ami a megszerzett végzettséggel elérhető állások között egy anyagilag és státusz szintjén kiemelkedő lehetőség. Nem egyenlő azonban azzal a munkával, ami kiteljesedést hoz, boldogsággal tölt el, megfelelő munka-magánélet egyensúlyt tesz lehetővé.
Márpedig ezt kellene keresni, hiszen ez hozza a boldogságot. Nem az, ha a magánéletünk, személyes érdeklődéseink háttérbe szorulnak, rugalmatlan és adott esetben mérgező munkakörnyezetben igyekszünk megfelelni az „álommunka” elvárásainak.
Mindezt most a Z generáció kapcsán kutatjuk és számosítjuk, de vajon valóban új ez a jelenség? 10-ből 4 válaszadóról beszélünk, de nem volt ez a mentalitás jelen mindig is? Szerintem mindannyian tudunk mondani a környezetünkben olyanokat, akikben „látjuk a lehetőséget”, hogy remek karriert építsenek, mégsem teszik. Azt gondolom, hogy a közösségi média-nyilvánosság felerősíti ennek a hozzáállásnak a hangját.
A munka világa egyértelműen változik, különböző erők hatnak rá, amik befolyásolják ezeknek a folyamatoknak az irányát. Miután világossá vált, hogy a home office számos területen működőképes, átfogó igény a rugalmasság fokozása. A kizsigerelés, állandó készenlét, munkaidőn felüli teljesítés okozta kiégés oda vezet, hogy egyre többen belátják, ez nem fenntartható hosszú távon. Ugyanakkor a fogyasztás iránti igény nem látszik visszaszorulni, az pedig anyagi szükségletekkel jár.
A munkában végzett tevékenység is érdekes kérdés, mert annál, hogy „olyat csinálok, ami érdekel, de túlterhelnek” nem biztos, hogy sokkal jobb az „olyat csinálok, amit nem szeretek, de legalább egy nap csak pár órát”. Nem fog eltűnni azon tevékenységek iránt az érdeklődés, amelyek jelenleg ebben a szidott kapitalista 9-től 5-ig munkarendben elvégezhetők, lesznek olyanok továbbra is, akik ilyen tevékenységeket szeretnének végezni.
Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy ezek a tendenciák a munkahelyi struktúra átalakulásához vezetnek majd. Úgy gondolom, egyre kevésbé lesz jellemző az alkalmazotti környezetben, fix pozícióban zajló munkavégzés, felerősödik a vállalkozói munkavégzés. Ez sokkal rugalmasabban alakítható, az elvállalt munka mennyiségével párhuzamosan valamennyire befolyásolható a megkeresni vágyott pénz mennyisége. Mindez ráadásul dinamikusan alakítható különböző időszakokban, az igényeknek megfelelően.