Ne add el a nyitott pozíciód olyannak, aki nem alkalmas rá

álláshirdetés

A Z generáció alkalmazása során gyakori probléma, hogy miközben sokkal nagyobb az igény a fiatal, tehetséges munkavállalók iránt, mint amennyi az elérhető „mennyiség”, a cégek értékesítői módszereket bevetve igyekeznek eladni a nyitott pozíciót – amit aztán csalódás követ, mindkét oldalról.

Ha a toborzás során nem a megfelelő üzenetet adod át a célcsoportnak, ez a fajta félrevezetés hamar lelepleződik, és nem előnyös egyik oldalnak sem. Amikor egy új munkavállaló úgy kezd el egy munkát, hogy másra számít, mint amivel valóban szemben fogja találni magát, akkor elégedetlen és frusztrált lesz, és hamar távozik. Különösen igaz ez a fiatal Z generációs munkavállalókra, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek, kevésbé látnak át a HR-esek sales módszerein, és még nagyobb lesz számukra a csalódás.

Az sem mindegy, hogy az általad megfogalmazott üzenetek valójában kinek vonzóak. Miközben a legfiatalabb generáció tehetségeit szeretné bevonzani, számos cég az Y generációsok számára bevetett előnyöket és érveket hozza fel, majd pedig csodálkozik, hogy nem olyan jelentkezők érkeznek, mint amire számított. Érdemes frissíteni a cégről és az ott elérhető karrierről szóló kommunikációs stratégiád, és hozzáigazítani a mai kor elvárásaihoz.

Érdemes különválasztani a fogyasztók és a munkavállalók számára kialakított képet a cégről. Míg ezeknek sok ponton egyezniük kell, hogy a hitelességed meg tudd őrizni, a munkavállalók számára mégsem kommunikálhatod, hogy a szórakozás és a csillogás az elsőszámú tapasztalat, amit munka közben szereznek majd. Olyan értékeket érdemes hangsúlyozni, amelyek nincsenek ellentmondásban a vásárlók számára kialakított arculattal, hanem kiegészítik és más szempontból közelítik meg azt.

Ha a fiatalokhoz szeretnél szólni, fókuszálj a rövidtávú előnyökre, amit a cégnél végzett munkával szerezhetnek. Ne a hosszú távú karrierutat helyezd a középpontba, mert erre nincs igényük. Jellemző ellenvetés ilyenkor, hogy te cégként azokat szeretnéd bevonzani, akiknek erre van igényük – de ezt a nézőpontot érdemes felülvizsgálni és megnézni, hogy biztosan jót teszel-e ezzel.

Ha tehát tehetséges Z generációs munkavállalókat szeretnél bevonzani, akkor először is találd meg, mi tudsz kínálni, ami számukra vonzó, és ezzel párhuzamosan viszont ne ajánlj olyasmit, amit nem fogsz tudni teljesíteni.

NYUGDÍJAS MUNKA

FELNŐTT MUNKA

NYUGDÍJAS MUNKA