A diákmunka gyors és egyszerű megoldás a munkaerőhiány enyhítésére, a szezonális feladatok hatékony ellátására, a kapacitásbővítésre. Ahhoz, hogy iskolaszövetkezeten keresztül könnyedén és gyorsan tudjon egy cég diákmunkában fiatalokat foglalkoztatni, a HR-nek már az elején érdemes tisztában lennie az alapokkal. Mint bármilyen új foglalkoztatási formával dolgozni, ennek is vannak szabályai, szokásai és bizonyos buktatói. Adunk néhány gyakorlati tanácsot a gyakori hibák elkerüléséhez, és összefoglaljuk, mire érdemes odafigyelnie egy HR-esnek vagy cégvezetőnek, ha először alkalmazna diákokat iskolaszövetkezeten keresztül.
Először is: hogyan működik a diákmunkás foglalkoztatás?
A legfontosabb tudnivaló, hogy ilyen esetben a diák nem a céggel, hanem az iskolaszövetkezettel áll szerződésben. Ez azt jelenti, a munkajogi és adminisztrációs feladatok is az iskolaszövetkezetet terhelik. A cég a megrendelő, aki meghatározza a munkafeladatokat, az időbeosztást és a szükséges kompetenciákat.
Ez a modell nagy előnyt jelent a cégeknek: rugalmas, gyors és járulékmentes megoldást kapnak, miközben nem kell bérszámfejteni, TB-t számolni. Gyorsabb és anyagilag is kedvezőbb megoldást jelent tehát, mint akár az egyszerűsített foglalkoztatás.
A leggyakoribb hibák, amit a cégek első alkalommal elkövetnek
1. Ugyanazokat a követelményeket állítják, mint egy tapasztalt dolgozónál
A diákmunkások lelkesek, de tapasztalat híján irányításra és betanításra van szükségük. Gyakran most lépnek be először a munka világába, így még nem rendelkeznek rutinnal a céges működés, elvárások vagy munkafolyamatok terén. Ezért fontos, hogy kapjanak világos útmutatást, gyakorlati betanítást és visszajelzést – különösen az első napokban. A jó hír, hogy ha megfelelő támogatást kapnak, meglepően gyorsan felveszik a tempót. Sokszor épp az ő rugalmasságuk, nyitottságuk és tanulni vágyásuk válik a csapat előnyére. Nem fognak mindent elsőre tudni – viszont gyorsan tanulnak, ha lehetőséget kapnak.
Tipp: egyszerűbb, jól körülhatárolt feladatokat érdemes definiálni számukra, világos elvárásokkal és felelősséggel.
2. Túl későn kezdik el a szervezést
„Holnapra kellene két ember” – ismerős? Már folyamatban lévő együttműködés esetén ez akár meg is valósítható, de első alkalommal érdemes előre tervezni. A diákok életében az egyetemi órarend, vizsgaidőszak vagy egyéb elfoglaltságok előre meghatározottak, így a munkavégzést is ehhez igazítják. Ez azt jelenti, hogy sokan már hetekkel előre leszervezik, mikor tudnak dolgozni – főleg, ha megbízható, rendszeres munkát keresnek. Éppen ezért a hirtelen, „holnapra kellene valaki” típusú igények inkább a kevés betanulást igénylő feladatoknál megvalósíthatók, mint a hostess, vendéglátós, raktáros, árufeltöltő. Ha viszont időben jelzi az igényt, célzottan tudunk ajánlani elérhető és motivált diákokat.
3. Nincsenek pontosan megfogalmazott elvárások
„Azt hittem, tudja, hogy ez egy pörgős munka.” Ahhoz, hogy a diákmunka valóban jól működjön, elengedhetetlen az átlátható és őszinte kommunikáció a munkakörről. A fiataloknak tudniuk kell, milyen feladatokra számíthatnak, milyen a tempó, van-e fizikai megterhelés, vagy mennyire monoton a munka. Ha ezeket előre tisztázzuk, kisebb az esélye a félreértéseknek, és nagyobb az esély arra, hogy motivált és agilis maradjon a jelentkező. Egy felkészült diák nem ijed meg a kihívástól – csak tudnia kell, mire vállalkozik.
Tipp: Mi segítünk a feladatkiírásban is – de a legjobb eredményhez őszintén meg kell tudni fogalmazni a feladat részleteit és az elvárásokat.
Amit mindenképp érdemes átgondolni indulás előtt
Mielőtt egy cég először alkalmaz diákmunkást, érdemes néhány alapvető kérdést átgondolni – ezek jelentősen megkönnyítik a közös munkát. Egy jól előkészített pozíció a HR-es dolgát is megkönnyíti, és a diák számára is világos és motiváló lesz. Minél pontosabban körvonalazzuk az elvárásokat és a kereteket, annál gördülékenyebb lesz az indulás. Az alábbi szempontok segítenek átlátni, mire érdemes figyelni még a folyamat elején.
- Milyen feladatot szeretnénk kiadni? Legyen világosan körülhatárolt.
- Milyen időbeosztásban? A diákok az órarendjükhöz igazítják a munkát, nyáron pedig pontosan tudják, mikor szeretnének dolgozni, mikor pihenni. Minél rugalmasabb a munka, annál könnyebb jelentkezőket találni.
- Milyen eszközök szükségesek? Ezzel kalkulálni kell a kezdésnél.
- Ki fogja betanítani és ellenőrizni a munkáját? Legyen kijelölve kapcsolattartó – a diák is akkor érzi jól magát, ha tudja, kihez fordulhat.
És végül: gondolkodjunk hosszú távon
Egy jól kiválasztott diákmunkás, aki pozitív élménnyel kezdi a munkát, gyakran visszatér – akár újabb időszakokra is. Ha azt érzi, hogy megbecsülik, támogatják és fejlődhet, sokkal nagyobb eséllyel marad hűséges a céghez, még akkor is, ha csak heti néhány óráról van szó. Ez a fajta stabilitás ritka a munkaerőpiacon, és nagy előny lehet egy megbízható, rugalmas munkaerőforrás kiépítésében.
Ráadásul a diákmunka közösségi élmény is: ha valaki elégedett, jó eséllyel hoz magával másokat – barátokat, évfolyamtársakat, ajánlásokon keresztül. Nem utolsósorban: egy mostani diákmunkás néhány év múlva lehet, hogy végzett szakemberként tér vissza a céghez – immár teljes állásban. A diákmunka tehát több, mint ideiglenes megoldás: hosszú távú kapcsolatépítés is lehet.
Ha az első alkalommal tisztán kommunikálunk, tervezünk és támogatjuk a jelentkezőt, a diákmunka gyors segítség és értékes erőforrás lesz. A MultiJobnál pontosan ezért dolgozunk úgy, hogy már az első élmény is gördülékeny legyen – mind a cég, mind a diák számára. Kipróbálná a diákmunkát? Vegye fel velünk a kapcsolatot, és segítünk a tervezésben is!