A Z generáció tagjai egyre nagyobb számban jelennek meg a munkaerőpiacon. Az ő foglalkoztatásuk és integrációjuk a cég működésébe feladatot jelent a HR szakemberek számára. Sokszor nem megy könnyen a fiatal korosztály motiválása, és kommunikációs nehézségek is előfordulnak, mivel egy olyan nemzedékről van szó, aki jelentősen különböző attitűddel érkezik meg a munka világába. Ahhoz, hogy sikeresen integrálják őket a munkahelyi környezetbe, fontos megérteni, milyen elvárásokkal kell szembenézniük és hogyan lehet ezekre a legjobban felkészülni.
1. Gyors alkalmazkodóképesség
Munkaadóként sokszor csak azt látjuk, „nekünk” milyen nehéz szót érteni ezzel az új fiatal korosztállyal. De ugyanezt élik át ők is, azzal a nehezítő tényezővel, hogy ők vannak a munkahelyi közegben kisebbségben, és ők azok, akiknek még bizonyítaniuk is kell. Mi talán azt látjuk, hogy nem hajlandók megcsinálni, megérteni, amit kérünk, de érdemes látni a másik oldalt is: bekerülve egy munkahelyi környezethez alkalmazkodniuk kell egy számukra eddig ismeretlen rendszerbe, és ráadásul még az sem árt, ha ebben megtalálják a motivációt, érdekesnek tartják.
Nem csak a működés mikéntjéről van szó, hanem szakmai ismereteket is szerezniük kell. Az egyetem elméleti tudása után most a gyakorlatban kell megismerniük a szakmájuk működését, és naprakész tudást kell szerezzenek. Szakmai blogok, online kurzusok segíthetik őket, és munkaadóként mi is segíthetünk, ha mentorokat jelölünk ki, akik segíthetnek a fejlődésben és útmutatást nyújtanak.
2. Erős kommunikációs készségek
A Z generáció a chat üzenetek világából érkezik: rövid, azonnali, informális és írásbeli. Ehhez képest a munkahelyen elvárjuk tőlük, hogy erős kommunikációs készségekkel rendelkezzenek, ami az üzleti világban elengedhetetlen. Képesnek kell lenniük világosan és hatékonyan kommunikálni szóban, formális e-mailek-et megírni, és a személyes vagy online meetingeken megfelelően viselkedni. Ezek mind olyan készségek, amit eddig keveset gyakoroltak.
A nyilvános beszéd és prezentációs készség fejlesztésére legfeljebb iskolai projektek keretében volt lehetőségük, de ha ez épp a járvány idejére esett, akkor jóformán csak online gyakorolhatták. Fontos, hogy türelmesek legyünk velük szemben, és legyünk tisztában vele, hogy a kommunikációs készségeik jelentősen különbözhetnek.
3. Proaktivitás és önálló munkavégzés
A Z generációs fiataloknak egyszerre van igényük az önálló munkavégzésre, ugyanakkor örülnek a tapasztalt kollégák segítségének és tanácsának. Bár fontos számukra a rugalmas munkavégzés lehetősége, ők azok, akik nem szeretnének teljes egészében távmunkában dolgozni – mert fontos számukra a tanulási lehetőség, a személyes kapcsolódásokon keresztül.
Igyekezzünk bevonni őket olyan projektekbe, ahol önállóan kell dolgozniuk és döntéseket hozniuk, ugyanakkor állítsunk fel egy támogató hálót, ahova fordulhatnak a kérdéseikkel. Tegyük egyértelművé, hogy bátran kérdezhetnek, és hangot adhatnak minden bizonytalanságuknak. Igyekezzünk azonban olyan helyzetet teremteni, ahol fejleszthetik a problémamegoldó képességüket, és tegyük egyértelművé, mi az, amiért felelősséggel tartoznak.
4. Csapatmunka és együttműködés
Bár az önálló munkavégzés fontos, a csapatmunka és az együttműködés képessége ugyanolyan jelentős. A Z generációs munkavállalóknak meg kell tanulniuk hatékonyan dolgozni csapatban, együttműködni azokkal a kollégákkal, akik jelentősen különböznek tőlük. Itt is érvényes az, amiről korábban volt szó: míg „nekünk”, egy csoportnak nehéz szót érteni a Z generációs fiatalokkal, addig „neki” egyedül ugyanolyan kihívásokkal teli megérteni a csoport működési mechanizmusait.
Szervezzünk olyan csapatépítő tevékenységeket és vágjunk bele olyan közös projektekbe, amelyek segíthetik a generációk közti megértést. Támogassuk a különböző csoportdinamikai működések megértését, és szervezzünk konfliktuskezelési technikák elsajátítását célzó tréningeket.
5. Rugalmasság és stresszkezelés
A munkahelyi környezet számos váratlan kihívással van teli, és a Z generációs munkavállalóknak képesnek kell lenniük gyorsan alkalmazkodni, hatékonyan kezelni a stresszes helyzeteket. A rugalmasság és a jó stresszkezelési készségek elengedhetetlenek a hosszú távú sikerhez. Ha segítünk elsajátítani számukra a különböző stresszkezelési technikákat, akkor a munkahelyi teljesítményüket támogatjuk.
Számos kutatás számol be arról, hogy a Z generációs fiatalok a munkaerőpiacra belépve már kiégéssel küzdenek. Ez egy olyan társadalmi probléma, amivel munkaadóként foglalkozni kell: feladat a munkavállalók mentális egészségének támogatása, és egy olyan rendszer felépítése, amely segíteni megteremteni az egyensúlyt a munka és a magánélet között.
A Z generációs munkavállalóknak számos elvárással kell szembenézniük a munkaerőpiacon. Ezek sokszor olyan készségeket és attitűdöt jelentenek, ami jelentősen különbözik a sajátjuktól. Nyitottságra és támogatsára van szükség munkaadói oldalról is, hogy megtaláljuk a közös nyelvet, és minél hatékonyabban tudjuk segíteni a fiatal munkavállalókat abban, hogy beilleszkedjenek és motivációt találjanak a munkában, amit rájuk bízunk.