Skip to content

Így tűnik el a hivatástudat a fiatalokból

z generáció

Az alulfizetettség, a túlterheltség és a kiégett fásultság állapotában a fiatal munkavállalók akkor is egy-két éven belül ott hagyják vágyott hivatásukat, ha véletlenül ott kezdtek el dolgozni. Így válnak olyan munkavállalókká, akik kizárólag a pénzkereseti forrást látják egy-egy állásban. De hová vezet ez hosszú távon?

A cégvezetők sokszor panaszkodnak, hogy a fiatal munkavállalók teljesen motiválatlanok, csak azt nézik, mennyi az a minimum, amit el kell végezniük, hogy már kipipálhassák a feladatot. A munkaidő végeztével azonnal távoznak, prioritást a személyes dolgaik élveznek, a munkájukkal kapcsolatban a kötelezőnél semmilyen több elhivatottságot nem éreznek. Ennek számtalan oka van, ezek közé tartozik az is, amikor van hivatása, de abban a szakmában egyszerűen nem tud dolgozni, annyira alulfizetik.

Számtalan olyan szakma létezik – anélkül, hogy nevesíteném -, amely kreativitást, gondolkodást, komoly szellemi munkát igényel, mégsem lehet belőle olyan életszínvonalat megteremteni, ami az önfenntartáson túl bármit lehetővé tesz. Az ilyen területek iránt elkötelezett fiatalok sok esetben már a felsőoktatásban sem választják azt, ami érdekli őket. Aki mégis így tett, és elhelyezkedik, sokszor egy-két éven belül eléri a kizsigerelhetőség határát és vált.

A jelenség nem új, nem a Z generációval jelent meg, viszont nagyon sok fiatalnál tapasztalható. Ha megkérdezünk valakit, hogy ha bármivel foglalkozhatna, mit dolgozna, sok esetben nem szélsőséges dolgokat neveznek meg – rocksztár, űrhajós -, hanem teljesen hétköznapi szakmákat. Olyanokat, amikkel könnyedén foglalkozhatnának, csak éppen olyan anyagi bizonytalansággal jár, hogy helyette inkább egy olyan szakmát választottak, ami valamennyire közel áll hozzájuk, meg tudják tanulni és elfogadható fizetést kapnak érte.

Felmerül a kérdés, hogy vezetőként valóban mit várhatunk el egy ilyen munkavállalótól? Itt most az olyan szellemi munkát igénylő munkakörökről beszélek, ahol kreatív, gondolkodni tudó emberek foglalkoztatásáról van szó. Olyan munkakörökről, ahol a robotpilóta üzemmóddal pont az a plusz marad el, amitől igazán eredményessé válna az elvégzett munka. Természetesen az alapkövetelmény ilyen esetben is, hogy a feladatát lelkiismeretesen és pontosan végezze el.

De mivel lehet motiválni, hogy felkeltsük az érdeklődését, meglássa a kihívást és elkötelezetté váljon? Én azt gondolom, hogy vezetőként megvan erre a lehetőség. Értelmes, gondolkodó emberekről beszélünk, akik inspiráló környezetben, megfelelő csapattal magukénak tudnak érezni egy feladatot, amit elvállaltak. Itt ismét a munkahelyi empátiához érünk vissza. Nem fenntartható az a vezetői gondolkodás, amely szerint az alkalmazott örüljön, hogy van munkája, és tegyen meg mindent, amit kérek tőle. Ha az embert látjuk, és vele kommunikálunk, sokkal jobb eredmény érhető el.