Mi itt elsősorban a toborzásban és a betanításban játszott szerepe kapcsán beszélünk a VR-ról, de a munkavégzés területén sokkal komplexebb helye lehet a közeljövőben. Képzeld el, hogy egyik virtuális mítingről a másikra menet összefutsz egy kollégád avatarjával a kávégép mellett..
A virtuális valóság technológiája egyre szélesebb körben elérhető, és a fiatal generáció számára ez már része a mindennapoknak. A játékok során megtanulják használni, magabiztosan mozognak egy ilyen közegben, tudják, mik a szabályaik. Számukra nem sci-fi, hanem egy elérhető technológiai lehetőség.
Innen pedig már csak egy lépés, hogy olyan hétköznapi helyzetekben is lássuk a hasznos lehetőségeit, mint a munkahelyi képzések, megbeszélések. Az olyan munkák esetében, ahol fontos a gyakorlati tapasztalat, de valódi gyakorlati helyzetet teremteni veszélyekkel jár vagy költséges, nagy segítséget jelent a VR. „Élesben” lehet kipróbálni számos dolgot anélkül, hogy annak bármi következménye lenne.
Ami az egyik „nem várt” jótékony hatása lehet a VR munkahelyi környezetben alkalmazásának, az a szociális oldal. A távmunkában sérül a kollégák társas érintkezése, ami mind mentálisan, mind a teljesítményre hatással van. Rengeteg jó ötlet születik ugyanis a kávégép mellett kialakuló kötetlen beszélgetésekből – sőt, sokszor eredményesebb a spontén helyzet, mint a direkt brainstorming.
Hogyan kell ezt elképzelni? A koreai Zigbang már létrehozott egy 30 emeletes VR irodát, a Metapolist. Az alkalmazottak avatart választanak, és folyosókon, liftek segítségével közlekednek „az épületben”. Amikor szembejön velük egy kolléga avatarja, aktiválódik a kamerájuk és a mikrofonjuk, így beszélgetésbe tudnak elegyedni.
A VR előnye a Google Meet-tel vagy Zoom-mal szemben, hogy sokkal aktívabb fizikai bevonódást igényel, így kivédhető a passzív képernyő bámulás, amit utóbbiak jelentenek. A csapatépítő közös bowlingozások is egészen más értelmet nyernek a virtuális térben, mint egy Zoom-os közös kávézás.
Amiről pedig még kevesebbet beszélünk, az az egyenlőség esélye. A VR technológia segítségével lezajlott, „vak” meghallgatások azt eredményezték, hogy megnőtt a nők száma a szimfonikus zenekarokban. Számos negatív berögződés, sztereotípiákból fakadó előítélet levetkőzhető, ha egy ilyen környezetben megszabadulunk a külső attribútumoktól.
Sokan persze idegenkednek ettől, számukra messzebb van a VR a személyes élménytől, mint a videós kommunikáció. Te hogy vagy ezzel?