Skip to content

Értékesítsd a nyitott pozíciód szélesebb körben

nyitott pozíció toborzás

Mára egyértelműen kijelenthetjük, hogy a nyitott pozíciók betöltése vált az egyik legnagyobb kihívássá a vállalatok számára. A toborzás önmagában nehézségeket rejt, de a munkaerő megtartása épp olyan nagy feladat. Egyértelműen látszik, hogy azzal szemben, amikor meghirdettünk egy állást, és vártuk az értékes jelentkezőket, ma már a munkaadónak kell értékesítenie a pozíciót, amire embert keres, hogy magához csábítsa az ideális munkaerőt.

Ahhoz, hogy hatékonyan be tudd tölteni a cégednél a nyitott pozíciókat, többre van szükség, mint hogy megosztod a LinkedIn-en, hogy „We’re hiring!”. Egy kutatás szerint 2030-ra globálisan már 85 milliós lesz a munkaerőhiány. Több energiát igényel a toborzás, mint korábban, és alternatív megoldások felkutatása vált szükségessé.

A toborzó csapat átalakítása

Számos cikket olvastunk már arról, hogy a munkahely emberi oldala egyre fontosabbá válik az elhelyezkedés során a jelentkezőknek – különösen a fiatalabb generáció esetében. Azonnal szeretnék tudni, mennyire kizsigerelő vállalati kultúráról van szó, vagy olyan közegre számíthatnak, ami megengedi a munka és magánélet egyensúlyának megtartását.

A jelentkezők az első benyomásaikat pedig akkor szerzik, amikor a toborzást végző csapattal találkoznak. Éppen ezért kiemelten fontos lesz, hogy a cégek úgy szervezzék át ezeket a csapatokat, hogy jusson idő és figyelem a humán szempontok hangsúlyossá tételére. Így tudnak kellemesebb interjú-élményt teremteni a jelentkező számára, és figyelmet szentelni annak, hogy bemutassák a cég munkavállaló-támogató oldalát.

Az eddig kihasználatlan munkaerő-források felfedezése

A legtöbb cégnek megvannak a bevett forrásai, ahol az új munkaerő felkutatását végzi. Ezeket a köröket azonban elengedhetetlen lesz kiterjeszteni, hiszen szükségessé válik, hogy elérjünk olyan potenciális munkavállalókat is, akiket eddig nem. A legtöbb cég a mai napig túl szűkre szabott körben keres, ám ez nem sokáig fenntartható.

Egyre nagyobb igény mutatkozik az alternatív foglalkoztatási formák iránt. Mind több és több cég látja be, hogy a kizárólag alkalmazotti foglalkoztatás nem fenntartható. Szükség van a munkaerő-kölcsönzésre, ami olyan rugalmasságot biztosít, amit számos munkavállaló keres. Ez vezet el a következő kihíváshoz, a folyamatos betanítás szükségességéhez, amit pedig mesterséges intelligencia segítségével lehet automatizálni.

AI bevonása a toborzásba és betanításba

A mesterséges intelligencia nem csak a betanítás során nyújthat segítséget – ahol viszont hatalmas potenciál rejlik abban, hogy levegyük a terhet a korábban a betanítást végzők válláról. Már a toborzás során is rengeteg lehetőséget biztosít, amivel megkönnyíthetjük és felgyorsíthatjuk a folyamatot.

Az Aptitude Research kutatása szerint 2021-ben a megkérdezett vállalatok 62%-a növelte a mesterséges intelligencia alapú toborzást segítő technológia beszerzésére fordított költségeit. Ha számos feladatot az AI technológia vesz át, a felszabaduló időt arra használhatjuk, hogy kommunikáljunk, megfelelő figyelmet fordítsunk magára az emberre, a jelentkezőre.

A toborzás módját és a foglalkoztatás formáit előbb-utóbb minden cég meg fogja újítani, hiszen a munkaerőhiány olyan általános problémát jelent, ami a hatékony működést veszélyezteti. Minél korábban vág bele valaki, annál nagyobb piaci előnyre tehet szert.