Skip to content

A Z generáció vonzódik a munkákhoz, amiknek társas hatása van

Z generáció

Egy amerikai kutatásban a válaszadókat arról kérdezték, milyen álláslehetőségek a legvonzóbbak számukra. Érdekes, hogy a Z generációs válaszadók első helyre kizárólag olyan pozíciókat soroltak, aminek vagy a külső társas környezetre, vagy a belső cégkultúra alakítására, de mindenképp emberek egy közösségére van hatása.

Első helyen a vállalati toborzó szerepel, ezt a marketing menedzser és a közösségi média menedzser követi. Az első a vállalati kultúra alakításáról szól, míg a másik kettő egy vállalkozás közönség felé mutatott közvetlen kommunikációját fedi le. Tehát mindhárom esetben társas, közösségi pozíciókról van szó.

A milleniumi generációnál az ingatlanközvetítő szerepel az első helyen, a toborzó és a full stack fejlesztő előtt, az X generációnál a vezérigazgató, operatív igazgató, elnök a sorrend, míg a baby boomer generáció toplistáján az elnök, vezérigazgató és ingatlanközvetítő szerepel.

Összességében az is látszik, hogy a fiatal generáció a kreatív, nem tech területen végzendő feladatok iránt érdeklődik (az első tíz helyen csak egyetlen technológiai jellegű pozíció szerepel náluk). A közösséget érintő pozíciók mellett a termékfejlesztés, üzleti fejlesztés területén is szívesen dolgoznak. Érdekes, hogy míg a milleniumi generáció esetében élen áll az ingatlanközvetítés, a Z generációnál ez az első tízben sem szerepel.

Szemben az X és a boomer generációval, a vezető pozíciókat egyáltalán nem sorolják előre. Természetesen ez logikus is, a cégvezető, döntéshozó feladatkörök tapasztalatot követelnek és felelősségvállalást igényelnek. A Z generáció tagjai most jellemzően pályakezdők, és a kutatás alapján tisztában vannak vele, hogy mely feladatok ellátására nem alkalmasak még.

A kutatás alapján preferált pozíciók összhangban vannak azzal a képpel, amelyet gyakran mondunk a Z generáció bemutatásakor: fontos számukra, hogy olyan helyen dolgozzanak, amelynek vállalásával, szellemiségével azonosulni tudnak. A kreatív pozíciókat akkor tudják betölteni, ha ezek a feltételek valóban adottak.

Mindez a vonzalom pedig természetesen nem véletlen: ők az a csoport, akik a közösségi média világában nőttek fel. Az influencer kultúra, az azonnal visszacsatolások korában a széles közönséghez szólás, az emberek egy csoportjára hatásgyakorlás természetes vágyként jelenik meg.

Ha fiatalokat toborzol, érdemes abban gondolkodni, hogyan tudod ezt a sajátosságot kihasználni. A munkaerő megtartásban a cégkultúra fontosságáról, az odafigyelés jelentőségéről állandóan beszélünk. A munkavállalók elvárják, hogy a cég gondoskodjon a jóllétükről is. A HR területen dolgozni akaró fiatalok nagy segítségedre lehetnek ebben.

A marketing és a közösségi média szerepe egy vállalkozás esetében a sikerességhez kiemelt terület, és egyre kreatívabb megközelítéseket igényel, hogy a hatalmas reklámzajban észrevehető legyen egy vállalkozás. A kommunikáció közvetlensége, a vevők megszólítása az otthonukban ötletességet kíván meg, amihez kiválóan kell ismerni az aktuális platformokat. Ki lenne erre alkalmasabb, mint a Z generáció fiataljai?