A Z generáció hozzáállása a munkához jelentősen különbözik a korábbi generációk attitűdjétől. Általánosítással megfogalmazva, nem hajlandók a magánéletük és a mentális egészségük rovására a munkát előnyben részesíteni. Emiatt elterjedt az a nézet, hogy nem ideális munkaerő, és sokan tartózkodnak a foglalkoztatásuktól. Most Mark Cuban jelentette ki egy podcastban, hogy szerinte a Z generáció bizonyul majd a legnagyszerűbbnek.
Az állítást pedig pontosan a munkához, a pénzhez való hozzáállás kapcsán tette. Arról beszélt, hogy ha valaki kizárólag arra koncentrál, hogy pénzt keressen, akkor ebben valóban eredményes lehet rövidtávon, de hosszú távon mindez visszaüt. Mert továbbra is kereshet pénzt, de a stressz szintje olyan magas lesz, hogy amikor próbál egyensúlyt teremteni mentális, fizikális és pénzügyi egészség között, akkor csúnyán kudarcot vall.
Az üzletember saját tapasztalata alapján azt látja, hogy a fiatal generáció sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a mentális és testi egészségre, és ez lesz az a faktor, ami szerinte a legnagyszerűbb generációvá teszi őket. Amikor hoznak egy döntést, ezeket a szempontokat is figyelembe veszik, ami becsülendő.
Egy olyan társadalomban, ami nyilvánvalóan szélsőséges határig jutott a feszültség, stressz, kiégés, mentális problémák terepén, valóban szükség van a lelassulásra. Nagyon érdekes kérdésnek tartom, hogy vajon miből fakad ez a fiatal generáció esetében. Talán annak a három faktornak az összejátszása, hogy egyrészt érzékelik a körülöttük lévőkön a munkahelyi kizsigerelés mentális hatásait, másrészt egy olyan társadalmi közbeszédben nőnek fel, ahol kiemelt szerepet kap a tudatosság, a környezetünk és a társadalom állapotáról folyó diskurzus, harmadrészt egy anyagilag alapvetően biztonságos környezet veszi körül őket.
Amikor arról beszélünk, hogy ez a generáció olyan munkahelyet keres, amelynek a nézeteivel azonosulni tud és amely megfelelő munka-magánélet egyensúlyt biztosít, az valójában egy olyan személyiséget definiál, amely odafigyel saját magára és gondolkodik – nem csak robotol a munkában. Hosszú távon sokkal egészségesebb viszony alakítható ki munkaadó és munkavállaló között, ha utóbbi lojalitása szellemi forrásból fakad, nem a félelemből, hogy elveszíti a bevételi forrását.
Azon sem kell meglepődnünk, hogy ez a generáció sokkal nehezebben viseli a vele szemben támasztott elvárásokat. Általános társadalmi trend, hogy egyre kevésbé fogadjuk el a minket korlátozó intézkedéseket, minden téren tapasztalhatjuk a felháborodást, ha valaki úgy érzi, sérülnek a „szabad jogai”. Logikusan következik ezek után, hogy az ebben a környezetben felnövő fiatal generáció nehezen fogadja el, ha délután nem engedik el a munkahelyéről, ha dolga van – és azt mondja, este otthon befejezi a munkát.
A Z generáció elítélése, úgy érzem, nagyon sokszor csupán abból fakad, hogy ellenérzéssel fogadunk mindenkit, aki másként viselkedik, mint ami eddig a norma volt. Az általuk képviselt értékrend pedig egyenesen következik abból, amerre a társadalom tart, és könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy jó irányba alakítják a munka világát.