Skip to content

A HR szerepe a Z generáció mentális egészségének támogatásában

mentális egészség

A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre fontosabb a vállalatok életében. A fiatal Z generációs munkavállalók kiemelt figyelmet igényelnek ezen a téren, hiszen olyan nemzedékről van szó, akik tudatosak a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésében, ugyanakkor a karrierjük elején számos stresszfaktorral szembesülnek – amelynek kezelésében aktív segítséget várnak a munkaadójuktól. A HR szerepe kulcsfontosságú a munkavállalók mentális egészségének megőrzésében és támogatásában.

Munkahelyi kultúra

A támogató, elfogadó és befogadó munkahelyi kultúra megteremtése az első lépés a mentális egészség támogatásában. Különböző HR-aktivitások segítségével tehetünk azért, hogy egyrészt folyamatosan kommunikáljuk azokat az értékeket és normákat, amelyeket a cég szeretne képviselni, másrészt pedig oda is figyeljünk arra, hogy mindez valóban meg is valósuljon a cégen belül. Fontos a nyílt és őszinte kommunikáció ösztönzése és a munkavállalók közötti együttműködés, személyes kapcsolódás támogatása. A támogató munkahelyi kultúra létrehozása érdekében érdemes olyan környezetet teremteni, ahol a mentális egészség kérdései nyíltan megvitatásra kerülhetnek.

Mentális egészségügyi programok és tudatosság

A mentális egészség fontosságáról szóló tudatosság támogatása elébe mehet a problémák kialakulásának a munkahelyen. Különféle programokkal, workshopokkal és tréningekkel adhatunk gyakorlati tudást a munkavállalók kezébe arról, hogyan tudják felismerni a mentális panaszokat, mire figyeljenek, hogy megelőzzék ezeket. Segíthet, ha ezek a workshopok abban is támpontot nyújtanak, az ilyen problémák kapcsán milyen módokon kérhet segítséget a munkavállaló és milyen kezelései léteznek például a kiégéses panaszoknak.

A HR osztálynak proaktívan fel kell mérnie a munkavállalók szükségleteit és ennek megfelelő mentális egészségügyi programokat kidolgoznia. Ezek lehetnek a stresszkezelést elősegítő workshopok, mindfulness tréningek, pszichológiai tanácsadás vagy wellness lehetőségek biztosítása. Az ilyen programok segíthetnek a dolgozóknak megtanulni, hogyan kezeljék a stresszt és mit tehetnek a mentális jóllétük megőrzéséért.

HR, mint támogató rendszer

Fontos, hogy a HR olyan támogató rendszereket alakítson ki, amelyek könnyen hozzáférhetők a munkavállalók számára. Ide tartozhatnak a mentorprogramok, ahol tapasztaltabb munkatársak segítik az új és fiatal dolgozókat, valamint az anonim tanácsadási lehetőségek, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkavállalók biztonságos környezetben osszák meg problémáikat.

Fontos szem előtt tartani, hogy a mentális problémák megfogalmazása és az ezzel kapcsolatos segítségkérés a mai napig sokak számára tabunak számít vagy nehézséget jelent. A HR-nek gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállalók könnyen hozzáférhessenek a mentális egészségügyi forrásokhoz, és pontosan tudják, hova és hogyan fordulhatnak. Lehet szó akár belső mentálhigiénés szakértők alkalmazásáról vagy külső szakember bevonásáról, a lehetőségeket és az elérés útjait pontosan meg kell fogalmazni.

Munka-magánélet egyensúly

A munka-magánélet egyensúlyának megteremtése különösen fontos a Z generációs munkavállalók számára. Ebben központi szerepet kap a rugalmas munkaidő és a távmunka lehetőségének biztosítása, amelynek megszervezésében – úgy, hogy a cég eredményesen és zökkenőmentesen tudjon működni -, a HR-nek jelentős feladata van. Ha erre hatékony rendszert dolgozunk ki a cégen belül, az csökkenti a stresszt és a kiégés veszélyét.

Fontos, hogy az egyéni igények és szükségletek figyelembe vétele prioritásként fogalmazódjon meg a HR feladatai között. A munka átalakuló világában egyre kevésbé elfogadott, hogy a munkavállaló hajoljon meg a működő rendszer szabályai előtt. Sokkal inkább a munkaadó kell alkalmazkodjon a munkavállaló elvárásaihoz, ha meg szeretné tartani őt. Ez egy paradigma-váltást jelent a cégek életében, amire azonban szükség van, ha az agilis munkavállalók számára vonzóvá szeretnénk tenni a céget.

A Z generációs munkavállalók jellemzői

A Z generáció tagjai más szemlélettel közelítik meg a munkát és a mentális egészséget, mint az őket megelőző nemzedékek. Számukra kiemelten fontos, hogy értelmet találjanak abban a munkában, amit végeznek, ugyanakkor nem a munka elvégzése jelenti a mindennapjaik középpontját. Elvárják az őszinte és nyílt kommunikációt, a minél nagyobb transzparenciát, és igénylik a folyamatosa visszajelzést is.

Nyílt kommunikáció és visszajelzés

A fiatal munkavállalók értékelik a nyílt és folyamatos kommunikációt a munkaadó részéről, hiszen egyenlő felek együttműködésének tekintik a munkahelyi létezésüket. A konstruktív visszajelzések biztonságot és motivációt adnak számukra, hozzájárulva ahhoz, hogy azt érezzék, van lehetőségük fejlődni, és ezáltal előrébb lépni a karrierjükben.

A HR feladata azon programok kidolgozása, amelyek segítségével a fiatal munkavállalóknak lehetősége nyílik a folyamatos tanulásra és fejlődésre. Mentorprogramok, képzési lehetőségek járulhatnak hozzá a személyes és szakmai növekedéshez. A jól átlátható karrierút felrajzolása és az erről való egyeztetés segíthet a munkavállalók igényeinek megismerésében, és azon lehetőségek biztosításában, amely maradásra ösztönözheti a fiatal munkavállalókat.

A hatékonyság mérése

Fontos, hogy a mentális egészséget támogató programokról folyamatos visszajelzést gyűjtsünk a munkavállalóktól. Ezzel felmérhetjük azok hatékonyságát, és szükség esetén alakítani tudjuk őket, hogy jobban kiszolgálják a munkavállalói igényeket. Ez nem csak a programok eredményességének növelése szempontjából fontos, hanem azért is, mert ezáltal lehetőséget biztosítunk arra, hogy a munkavállalók elmondják a véleményüket, és érezzék, hogy valóban értük van mindez.

A HR szerepe elengedhetetlen a munkavállalók mentális egészségének támogatásában és megőrzésében. Különösen a fiatal munkavállalók számára nyújtott támogatás és erőforrások lehetnek kulcsfontosságúak a hosszú távú munkahelyi elégedettség és teljesítmény biztosítása érdekében. A HR-nek proaktívan kell megközelítenie a mentális egészség kérdését, és integrálnia kell azt a vállalati kultúrába és gyakorlatokba.